Mindezért ráadásul 200 milliót kell fizetnie – írja megbízható forrásokra hivatkozva a Jelen.
Közel 5 milliárd forint értékű tavaly beszerzett PCR-teszt megsemmisítését rendelte el az Országos Kórházi Főigazgatóság – írta meg a Jelen, amelynek elég konkrét információi vannak arról, milyen teszteket is kell megsemmisíteni. Úgy tudják, hogy
- a Fosun tesztből 3,4 milliárd forintért vásárolt (6070 forintos darabár) a külügy, és ezek március végén, április elején jártak le;
- a Clinomics termékéből 161 millió forintért vettek (2593 forintos darabár), ezek pedig április 20-án jártak le,
- míg a Maccura tesztjéből 1,355 milliárd forintért vásároltak (4106 forintos darabár), és ezek április 7 és 13 között jártak le.
A megsemmisítésért a lap szerint darabonként 206 forintot kell fizetnie az államnak a SEPTOX Kft. számára, ez pedig összességében kb. 206 millió forintot jelent, írják.
A PCR-teszteket 19500 forintos hatósági árban maximalizálta korábban a kormány, és teszteltetniük kell magukat azoknak is, akik halasztható műtétre mennének a kórházakba védettségi igazolvány nélkül úgy, hogy arra nincs megfelelő orvosi indokuk.