A delta-variáns ellen is a Pfizer és a Moderna működik a legjobban

Megosztás

Azt ugyan még nagyjából tudni, hogy a vuhani vírustörzs ellen jól működnek a jelenleg is használt vakcinák, azonban a jelenleg uralkodó delta-variánsról már kevesebbet tudni. Az Economist ezért összegyűjtötte a jelenleg rendelkezésre álló kutatások alapján, hogy melyik vakcina, hogy teljesít az „indiainak” is nevezett törzzsel szemben, írja a Napi.hu.

Az biztosan kijelenthető, hogy minden, Magyarországon is használt vakcina teljesíti a WHO által minimálisnak tekintett 50 százalék feletti hatékonysági kritériumot a megbetegedéssel szemben, s a kórházi ápolást igénylő betegséglefolyással szembeni teljesítményük még ennél is sokkal jobb. Egy szentpétervári tanulmány például a Szputnyik-V esetében arról számol be, hogy a vakcina a kórházba kerülés ellen 68-88 százalékban védhet. Az egydózisú Janssen vakcina is hasonlóan teljesített, 79-84 százalékos eredményességével. A többi oltás ennél is jobb eredményt ért el: az AstraZeneca két tanulmány központi becslése szerint 90, illetve 92 százalékban, a Moderna 98 százalékban bizonyult hatásosnak ebben a tekintetben.

A tünetes megbetegedések elleni hatásosságról még ennél is többet lehet tudni. Ebben a tekintetben a Pfizer-Biontech és a Moderna vakcinái szerepeltek a legjobban a delta variáns ellen, 90 százalék feletti hatékonysággal. Az AstraZeneca 68-96 százalékot hozott egy kanadai kutatás szerint, míg egy angol felmérés 61-72 százalékot mutatott. A kínai vakcináknál (Sinopharm, Sinovac) gondot okoz, hogy alacsony a vizsgált esetszám. Egy Kanton tartományban készített felmérés szerint a két oltóanyag 16-82 százalékban volt hatékony a delta variáns okozta megbetegedéssel szemben, a  vizsgálat átlagaként 59 százalék adódott. Az egy dózisú Janssen ebből a szempontból 77-80 százalékosan teljesített.

Kapcsolódó cikkek