Kékbe borult szombat este az Avasi kilátó

Megosztás

Ezúttal a Gyermekjogok Világnapja szolgáltatta a speciális kivilágítás apropóját.

Az UNICEF felhívására november 20-án a gyermekjogokat ünnepeljük az egész világon. 1989-ben ugyanis ezen a napon lépett életbe a Gyermekjogi Egyezmény, amelyet Magyarország az elsők között ratifikált – írja a Minap.hu. Az egyezmény összefoglalja azoknak a jogoknak a minimumát, amelyeket minden államnak biztosítania kell a gyermekek számára, így a gyermekek életben maradását, fejlődését, védelmét és a társadalomban való részvételét.

A szervezet színe a kék, így a gyermekjogokra emlékeztetve az elmúlt esztendőkben a fél világ kékbe borult ezen a napon a sydney-i Operaháztól, az isztambuli Boszporusz-hídon át a New Yorki Empire State Buildingig. Idehaza kék díszkivilágítást kapott korábban Budapesten a Lánchíd, a Műcsarnok, a Magyar Tudományos Akadémia homlokzata és számos vidéki helyszín is.

Az UNICEF felkérésére Miskolc az idén is csatlakozott a kezdeményezéshez, szombat este ezért világított kéken az Avasi kilátó. Pénteken a Szent István téren a Nyitott Ajtó Baptista Szakképző Iskola és a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola diákjai közös zenéléssel hívták fel a figyelmet a gyermekjogok fontosságára.

Forrás: Minap.hu; Fotó: Juhász Ákos

Kapcsolódó cikkek