Kisebb eséllyel kap agyvérzést, aki kávézik

Megosztás

A tudósok 11 éven át vizsgálták a brit felnőttek kávé- és teafogyasztási szokásait, és azt, hogy ez milyen hatással van a szervezetükre. A Plos Medicine-ben megjelent tanulmány szerint azoknál az Egyesült Királyságban élő egészséges idős felnőtteknél, akik rendszeresen fogyasztanak kávét és/vagy teát, azoknál kisebb valószínűséggel alakul ki agyvérzés és demencia, mint azoknál, akik egyiket sem ittá – írja a HVG.hu,

A kutatáshoz összesen 365 682, 50 és 74 év közötti ember egészségügyi adataira fókuszáltak – olyanokra, akik korábban nem kaptak agyvérzést és nem szenvedtek demenciában sem. A résztvevők egészségügyi adatait átlagosan 11,4 éven át követték figyelemmel, egészen 2020-ig.

Az eredmények azt sugallják, hogy a kétféle ital mérsékelt bevitele csökkentheti a két probléma kialakulásának kockázatát.

A Gizmodo szerint bár a tudományos eredmény nem erősíti meg, hogy a kettő között lenne ok-okozati összefüggés, az adatok alapján úgy tűnik, a főzött italok fogyasztása bizonyos egészségügyi előnyökkel járhat.

Related posts