Látványosan sokkoló plakátkampány a cseh kormánytól az oltásellenesek meggyőzésére

Megosztás

Ennyire brutálisan még egyetlen országban sem igyekeztek rávenni az embereket az oltások felvételére. Helyén van ez a típusú félelemkeltés, vagy ebben a formában már túl sok?

Kedden indult a leköszönőben lévő cseh kormány legújabb plakátkampánya, ahol a koronavírus áldozatairól készül sokkló képekkel üzennek az oltáselleneseknek. A képek a kórházak intenzív osztályain készültek. „Végre jön egy brutális kampány” – jelentette ki Andrej Babiš leköszönő miniszterelnök a múlt hét végén. Azt mondta, az embereknek tudniuk kell, hogy a koronavírus ez életüket veszélyezteti – adta hírül a 444.hu.

A kormányt egyébként a cigis dobozok figyelmeztető képei inspirálták. „Néhány száz fotóból válogattunk, ezek közül körülbelül 12-t fogunk felhasználni. A kampány a nyomtatott sajtóban, a közösségi oldalakon és az online médiában is megjelenik majd” – mondta a kampányról Daniel Köppl, az egészségügyi minisztérium szóvivője. A plakátokon kívül a tévében is futnak majd hasonló reklámok. Korábban a cseh kormány is pozitív üzenetekkel próbálta rávenni a lakosságot, hogy oltsák be magukat, de most az egészségügyi minisztérium stratégiát váltott.

A képeken meztelen halottak láthatók, akiket éppen zsákba csomagolnak az orvosok, illetve az egyiken a halál beálltának időpontját írják fel az elhunyt bőrére. Föléjük pedig ilyen üzeneteket írtak: Elhitte az álhíreket; Igaza volt.

Egy lélegeztetőgépre kapcsolt idős nőhöz pedig azt írták: Hiányzott a harmadik adag.

Lukáš Bíba, a képek készítője azt mondta, megérti, hogy ezek a képek egyesek számára túlzóak lehetnek, de emberéleteket akarnak velük menteni.

A 10,7 milliós Csehországban eddig csak 6,1 millió embert sikerült teljesen beoltani (ez lakosságarányosan annyi, mint nálunk), miközben ismét erősen emelkedik a fertőzöttek száma. Ami lakosságarányosan magasabb, mint nálunk, de többet tesztelnek. Jelenleg lakosságarányosan Magyarországon több koronavírusos van kórházban, mint Csehországban, és magasabb az elhunytak száma is. (Új Szó/Dennik N/iRozhlas/ORF)

Tényleg durva túlzásba estek, vagy ez a megfelelő módszer?

Kapcsolódó cikkek