Szándékosan vágatta le a lábait a vonattal biztosítási csalásért, két év felfüggesztettet kapott érte | 18+

Megosztás

Hét évvel a balesete után nem jogerősen elítélte a bíróság Cs. Sándort, akit azzal vádolnak, hogy azért vágatta le a lábait egy vonattal, hogy hozzájusson közel egymilliárd forint biztosítási pénzhez – írja a Blikk. Cs. Sándort két év börtönbüntetésre ítélték két évre felfüggesztve.

A vád szerint Cs. 2013-ban és 2014-ben több, magas kockázati fedezetű élet- és balesetbiztosítási szerződést kötött több biztosítótársaságnál azért, hogy később magának komoly sérülést okozva hatalmas összegeket vehessen fel.

A férfi – olvasható a vádiratban – 2014. július 30-án

a kalauz jelzését követően bemászott egy vasútállomáson az éppen induló szerelvény utolsó vagonjának utolsó tengelye elé, az induló vonat pedig átment a lábain.

Ennek ellenére a vallomásában azt mondta, hogy megcsúszott és elesett, így került a vonat alá. Cs. mindkét lába olyan súlyosan összeroncsolódott, hogy térdtől lefelé amputálni kellett őket. Felesége 2014. augusztus elsején jelezte a biztosítóknak a balesetet, ám a legtöbb biztosítótársaság csalás gyanúja miatt nem teljesítette a kifizetést.

Kapcsolódó cikkek