Továbbra is marad börtönben a Megasztár egykori énekese

Megosztás

Májusban tartóztatták le, most a bíróság már nem először hosszabbította meg ennek időtartamát újabb két hónappal.

Kéz- és lábbilincsben vezették a rendőrök a több mint 100 millió forintos csalással gyanúsított Fekete Dávidot a Győri Járásbíróság elé péntek reggel 9-kor – tudósított a Blikk. Az egyórásra tervezett zárt tárgyalás 3 órásra nyúlt, s a megszülető határozat szerint a volt megasztáros énekes letartóztatását még két hónappal meghosszabbította a bíróság, egészen január 6-ig.

„A személyi szabadság korlátozása továbbra is indokolt a gyanúsított esetében. Változatlanul fennáll annak a veszélye, ha szabadlábra helyeznék, akkor elérhetetlenné válna a hatóságok elől, megszökne vagy elrejtőzne. Figyelemmel a személyi körülményeire, meg a terhére való cselekmények jelentős tárgyi súlyára. Itt kiemelte a bíróság, hogy a legsúlyosabb bűncselekmény büntetési tétele 5-től 10 év szabadságvesztés, de ez a tétel a halmazati szabályokra figyelemmel emelkedik, így a kiszabható szabadságvesztés felső határa 15 év. A személyi körülményekből a bíróság kiemelte, hogy a lakhatása továbbra is bizonytalan” – mondta el a tárgyalás után a bírósági sajtószóvivő.

A Blikk tudósítása szerint a helyszínen volt Dávid ügyvédje, az édesanyja és a féltestvére is (a két hölgy egyben a kapcsolattartók is). A megtört mama gondoskodik a fiáról, pénzt küld be neki, sőt, a tárgyalás napjára ő készítette elő rabosított gyermeke ruháit is.

Forrás: Blikk, Fotó: Fekete Dávid Facebook

Kapcsolódó cikkek