LMP: Kibújt a szög a zsákból, 30 helyett csak 21 százalékos lesz az egészségügyi szakdolgozók béremelése

Megosztás

Már így is nagy az egészségügyi dolgozók dolgozók elvándorlása, de lesz ez még nagyobb is, ha így folytatódik – véli az ellenzéki párt.

Hohn Krisztina, az LMP frakcióvezető-helyettese írásbeli kérdést tett fel a szakdolgozók béremelése kapcsán – írja közleményében az LMP. Rétvári Bence, a KDNP politikusa azonban – mint írják – szokás szerint öntömjénezéssel válaszolt, és kibújt a szög a zsákból: bebizonyosodott, hogy a kormány számára semmit nem jelentenek az EÜ dolgozók és így a magyar emberek sem.

Hohn Krisztina eredetileg Kásler Miklóshoz intézett írásbeli kérdésében arról érdeklődött, hogy az egészségügyi szakdolgozók pontosan mekkora béremeléssel számolhatnak januártól. A válasz Rétvári Bencétől, az Emberi Erőforrások Minisztériuma államtitkárától érkezett, aki pókerarccal vallotta be, hogy a béremelés mindössze 21 százalékos lesz annak ellenére, hogy a kormány még mindig 30 százalékról beszél.

A 30 százalékos béremelés akkor állja meg a helyét, ha a szociális dolgozók 2018-as bérszintjéhez viszonyítunk, viszont a mostani bérek alapján az emelés mindössze 21 százalékos lesz. Ezt Rétvári Bence is elismerte – ám ő ezt meglepő módon erényként, a kormány szerinte sok-sok jó döntése részeként említette.

Hiába szajkózza azt a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy jövőre a 2016-os keresetük két és félszeresét fogják keresni a szakdolgozók. Az ápolók fizetése még így is jócskán elmarad az orvosokétól, ráadásul az egészségügyi jogviszonyra váltás miatt hatalmas bérfeszültségek keletkeztek, ami az egészségügyi dolgozók további elvándorlásával jár.

Forrás: LMP sajtó

Related posts