Fejleszti térfigyelő kamerarendszerét Miskolc

Megosztás

A bővítés is napirenden van, de elsősorban az elromló, elhasználódó berendezések cseréje vált szükségessé.

Az előterjesztés négy új kamera telepítéséről szól, amiket a szabálysértési cselekmények szempontjából frekventált helyekre helyeznének ki. Ezek közül kettő a Centrum áruház keleti oldalát figyeli majd, ahonnan rendszeresen több bejelentés érkezik a rendfenntartó szervekhez közterületi italozásról, és ehhez kapcsolható, közösségellenes magatartást tanúsító személyek zaklató viselkedéséről.

– A kamerák telepítése által gördülékenyebbé válik a szabálysértők beazonosítása, és a berendezések fontos szerepet töltenek be a bűnmegelőzésben is – indokolta a telepítés szükségességét Badány Lajos alpolgármester, aki elmondta, további beavatkozást igényel a megfigyelőközpont monitorjainak korszerűsítése is.

– Az előző városvezetés által – feltételezhetően takarékossági szempontok alapján – beszerzett, kereskedelmi célú képernyők mára egymás után hibásodnak meg, cseréjük tovább nem halasztható. A tervezett beruházás keretében huszonhat ipari kivitelű monitort szeretnénk felszerelni, amik alkalmasak lesznek a folyamatos működés biztosítására. Elsődleges célunk a miskolciak biztonságérzetének növelése, a közterületen elkövetett, és a lakosság körében okkal megbotránkoztatást keltő cselekmények visszaszorítása: az ehhez szükséges technikai feltételek bővülnének a fejlesztés során. Mindemellett elsődleges fontosságú a rendvédelmi szervek hatékony intézkedése. Úgy vélem, ebben együttműködő partnerre találtunk az újonnan kinevezett rendőrfőkapitány személyében is – fogalmaz az előterjesztés kapcsán Badány Lajos.

A négy új kamerát a következő helyszínekre tervezik telepíteni:
1. Centrum Áruház „északkeleti” lépcsőház
Megfigyelt terület: Az áruház keleti oldalának környezete, Széchenyi utca
2. Centrum Áruház „délkeleti” lépcsőház
Megfigyelt terület: Az áruház keleti oldalának környezete, Széchenyi utca, Szűcs S. utca, Pecze köz
3. Búza téri MVK pályaudvari épület
Megfigyelés terület: az MVK pályaudvari épület keleti oldala
4. Repülőtéri MVK végállomás épülete
Megfigyelési terület: Repülőtéri MVK végállomás épület déli oldala

(Minap.hu)

Related posts