Egy miskolci gyárban több ujját levágta egy munkagép, ami egyáltalán nem felelt meg a biztonsági előírásoknak

Megosztás


Egy csomagolóanyag gyártásával foglalkozó cég miskolci telephelyén 2019 nyarán, egy veszélyes, erősen védelemhiányos gép működtetése közben szenvedett súlyos balesetet egy ott dolgozó – írja a Miskolci Törvényszék.

A férfi egy egyedi gyártású, házilagos kivitelezésben gyártott, mechanikusan állítható, elektromos meghajtású hengersáncoló géppel végzett munkát, melyen sem védőburkolat, sem optikai berendezés – amely a hengerek veszélyes terét lezárná – nem volt.

Az eszköz használata közben a sértett bal kezének négy ujja a hengerek közé került, a működésben lévő, forgó kések azonnal amputálták az ujjak felső ízeit.

A sértett segélykiáltására munkatársa figyelt fel, aki vészleállító kapcsoló hiányában a munkagép asztallapja alatt elhelyezett kapcsolóval állította le a gépet, majd a sértett karját a hengerek ellentétes irányú mozgásba hozásával sikerült kihúzni.

A járásbíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki foglalkozás körében gondatlanságból elkövetett veszélyeztetés vétségében, akit ezért 600.000 forint pénzbüntetésre ítélt. A bíróság enyhítő körülményként értékelte a terhelt büntetlen előéletét, megbánó magatartását, azt, hogy a sértettnek jelentős pénzbeli kártérítést fizetett, valamint a sértett általi megbocsátást. Enyhítő körülményként esett latba továbbá az is, hogy a sértett továbbra is a vádlott által vezetett cégnél dolgozik, ahol a munkakörülmények biztonságosabbá váltak.

Az ítélet jogerős.

Related posts