Lemondás: a Fidesz még a választások előtt kilenc évre bebetonozhatja a médiahatóság új elnökét

Megosztás

Amit természetesen a kétharmaddal bármikor simán megválaszthat. 2030-ig stabilan a helyén maradhat a szinte bizonyosan fideszes utód.

Lemondott Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke, aki egyben a Médiatanács elnöke is, értesült a Telex.hu. A lap úgy tudja, Karas a döntését már közölte is Áder János köztársasági elnökkel.

Az értesülést megerősítette az NMHH Kommunikációs Igazgatósága is: mint írták, az elnök azzal indokolta a lemondását, hogy új szakmai kihívásokat keres.

Persze elképzelhető, hogy a Fidesz számára kedvező döntéseket hozó Karas inkább a politikai logika mentén nyújtotta be a lemondását, hiszen így a jelenlegi kétharmados kormánytöbbség dönthet arról, ki legyen a következő kilenc évre, azaz 2030-ig a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnöke.

Karast még 2013 augusztusában nevezték ki elődje, Szalai Annamária halála után. Kinevezése 2022 szeptemberében járna le, a hatályos médiaszabályozás alapján pedig az NMHH elnökét mandátuma után nem lehetne újraválasztani.

Karas Monika vezetése alatt a Médiahatóság és a Médiatanács évek óta kerüli az erős állásfoglalást, ha a kormánynak kellemetlen médiaügyekről van szó. Nem vizsgálták például azt az esetet, amikor az MTVA-ban egy szerkesztői értekezleten Bende Balázs vezető szerkesztő arról beszélt, hogy a köztévében nem az ellenzéki összefogást támogatják, és ennek megfelelő narratíva alapján kell az anyagokat elkészíteni – akinek pedig ez nem tetszik, az mondjon föl.

Az ezzel kapcsolatos megkereséseket azzal hárította Karas, hogy csak a „közzétett tartalmak kapcsán” vonhatják felelősségre az MTVA munkatársait, így nincs jogkörük eljárni az elvileg közszolgálati célokból fenntartott állami médium szerkesztői ellen.

A kormánypárttal szemben kritikus Klubrádió viszont éppen Karas elnöksége alatt vesztette el a 92,9 MHz-es frekvenciára az engedélyét, ahogyan a Simicska Lajoshoz köthető Class FM és Music FM is ezekben az években hallgatott el. Cserébe viszont országos hálózatot építhetett Andy Vajna a Rádió 1-gyel, és megkapta az egyetlen országos kereskedelmi rádiós frekvenciát a kormánypárti KESMA médiaholding adója, a Retro Rádió. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek