A kormány még utolsó erejével is bevédi Polt Pétert, hogy kormányváltás esetén se lehessen leváltani

Megosztás

A legfőbb ügyészről véletlenül pont a választások előtt döntenek úgy, hogy ennyire nehezen elmozdítható legyen a helyéről. Pedig eddig sem volt könnyű, 2000 óta látjuk, hogy betonbiztosan a helyén van, a Fidesz-KDNP nagy örömére.

Az előválasztási vitákban a jelöltek eddig egymásra licitáltak abban, melyikük váltaná le hamarabb Polt Pétert. Azonban szerdán egy olyan javaslatcsomag jelent meg a parlament honlapján, amivel a kormány úgy módosítaná az országgyűlésről szóló törvényt, hogy

a legfőbb ügyészt csak kétharmaddal lehessen leváltani. Mellette az alapvető jogok biztosa és annak helyettese is hasonló védettséget kapna.

 Forrás: T/17282. számú törvényjavaslat

Beton a betonra

Az Alaptörvény szerint a legfőbb ügyész megválasztásához eleve az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges. Polt Pétert 2019 novemberében választották meg újabb 9 évre. De a róla szóló törvény az is kimondja, hogy a legfőbb ügyészi jogköröket az új legfőbb ügyész megbízatása kezdetéig gyakorolja.

Vagyis a hivatalban lévő legfőbb ügyész mandátuma mindaddig automatikusan meghosszabbodik, amíg a parlament kétharmados többséggel meg nem tudja megválasztani az utódját. Így ha a Fidesz véletlenül el is veszthetné a választást, Polt Pétert a mandátuma lejárta után sem lehetne lecserélni, ha a választásokon győztesnek nincs kétharmados többsége.

A kormány módosítójának indoklásából csak annyi derül ki, hogy a változtatásra azért van szükség, mert az Alaptörvényben szabályozott alkotmányos szervek minősített többséggel megválasztott vezetőinél egymáshoz akarták igazítani a megválasztás és a leváltás szabályait. „A módosítás célja az Alaptörvényben szabályozott alkotmányos szervek minősített többséggel megválasztott vezetői kapcsán a megbízatás megszűnéséhez szükséges szavazati arány egységesítése annak érdekében, hogy a megbízatás megszüntetésének szabályai a megválasztáshoz előírt rendelkezésekhez igazodjanak” – írják.

Polt Pétert először 2000-ben, az első Fidesz-kormány idején választották legfőbb ügyésszé, és már abban a néhány évben is gyakran megkapta, hogy a Fidesz pártkatonájaként működik. És igazából ebben a tekintetben nem tudjuk ezt semmivel sem megcáfolni. (444.hu)

Kapcsolódó cikkek