Egy hangfelvételen elhangzottak szerint Borsod 3-as választókerületében (elő)választási csalás történt Kiss Sándor javára

Megosztás

Az Alfahír birtokába olyan felvételek kerültek, amik alapján feltételezhető, hogy az előválasztás eredményét Borsod-Abaúj-Zemplén megye 3-as számú választókerületében pénzjuttatásokkal akarják manipulálni.

Borsod megye 3-as választókerületében a jobbikos Farkas Péter Barnabást a DK, az LMP, a Momentum és a Mindenki Magyarországa Mozgalom támogatja, ellenfelét, az MSZP-s Kiss Sándor, akit saját pártján kívül a Párbeszéd támogat.

Az ózdi központú választókerületben szombaton, az előválasztás induló napján több gyanús eset is történt. Az egyik, hogy a szavazósátraknál nagy számban jelentek meg emberek, akiket busszal szállítottak a helyszínre, tehát szervezettségre utaló jeleket mutattak.

A portál szerint az egyik kisbusz akár tizenötször is fordulhatott, mígnem a rendszer leállása miatt ez okafogyottá vált.

Ráadásul egy felvétel is napvilágot látott, amin az elhangzotak alapján a gyanús mozgások mögött akár valóban szavazatvásárlás állhatott:

Az Alfahír birtokába jutott beszélgetésen az hallható, hogy egy férfi elmondja egy másiknak:

2000 forintot kap fejenként mindenki, akit elvisznek szavazni a szocialista jelölt Kiss Sándorra.

Az anyagon elhangzik az is, hogy maga a szervező nem kap külön pénzt, mert a csalásban résztvevő főnöke ezt a szervezői feladatot neki munkaidőben, a munkahelyén adta utasításba, így mindössze 5000 forinttal töltötték fel a mobiltelefonját.

Természetesen tényszerűen nem állítható, hogy a felvételt követően a szavazósátraknál tömegével megjelent, és láthatóan utaztatott emberek egy ilyen csalás résztvevői lettek volna, de az eddigi tapasztalatok alapján erre komoly esély van, hiszen az elmúlt választásokon rendszeresen történtek hasonló visszaélések, igaz, azokat jellemzően a kormánypártok támogatói szervezték le. Az elhangzottak azt sem bizonyítják, hogy a szocialista indulónak közvetlen köze lenne az érdekében zajló csaláshoz, noha ennek ellenkezője meglehetősen életszerűtlen volna.

Kapcsolódó cikkek