WHO: Függesszék fel a harmadik oltások beadását

Megosztás

Több országban is igen komoly tempóval zajlik a Covid-védőoltások harmadik dózisának beadása, pedig az Egészségügyi Világszervezet éppen ez ellen foglal állást.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) moratóriumot kér a harmadik oltások széles körű terjesztésére az év végéig – közölte szerdán Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.

Forbes cikke szerint a WHO korábban azt kérte, hogy két hónapra függesszék fel az emlékeztető oltások beadását, de Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz szerint nem sok minden változott a kérdésben. Elmondta, a vakcinák egyenlőtlen elosztása egy kétsávos világjárványhoz vezethet. A világszervezet jelenleg csak azoknál támogatja a harmadik oltás beadását, akik veszélyeztetettek.

Egyelőre nem szeretnénk, ha egészséges emberek esetében széles körben alkalmaznák az emlékeztető oltásokat

– mondta.

A főigazgató arról is beszélt, hogy a gazdag országok által ígért egymilliárd oltóanyagnak mindössze 15 százalékát adták át, amelyet a COVAX-programon keresztül szegényebb országoknak szántak. A világszerte eddig beadott ötmilliárd oltásnak a 80 százalékát a gazdagabb országokban adták be. (Hvg.hu)

Kapcsolódó cikkek