Ismerősére akarta fogni a buszpályaudvar megrongálását, a térfigyelő kamerák lebuktatták

Megosztás

A Tiszaújvárosi Járási Ügyészség hamis vád bűntette miatt emelt vádat egy nővel szemben, aki miután megrongálta a helyi buszpályaudvar várótermének ajtaját, a rendőri intézkedés során az ismerősére fogta a bűncselekményt.

A vádirat szerint, 2021. január 18-án este, az ittas állapotban lévő nő a tiszaújvárosi buszpályaudvaron – miután összeveszett a társaságában lévő férfival -, dühében belerúgott a váróterem ajtajába. A cselekmény következtében az ajtó üvege betört, így a nő a kihívóan közösségellenes és erőszakos magatartásával 86 000 forint kárt okozott.

A helyszínre érkező rendőröknek a nő valótlanul azt állította, hogy a bejárati ajtó üvegét a vele lévő férfi rúgta be. A vádlott nyilatkozatáról az intézkedő rendőrök jelentést készítettek, majd a történtek miatt a Tiszaújvárosi Rendőrkapitányságon büntetőeljárás indult.

A vádlott hamar lebukott, ugyanis a nyomozó hatóság beszerezte a buszpályaudvaron működő térfigyelő kamera felvételét, melynek alapján a nőt garázdaság és rongálás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerő vallomást tett. Vele szemben ezen bűncselekmények miatt szintén vádemelésre került sor.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű nővel szemben pénzbüntetés kiszabására tett indítványt a Tiszaújvárosi Járásbíróságnak.

Kapcsolódó cikkek