Müller Cecília keményen beszólt az oltáselleneseknek

Megosztás

Szerinte csupa butaság, amit állítanak és amit elhisznek az oltásokkal kapcsolatban. Ezek szerint minden rendben lenne az oltásokkal?

Alapvető biológiai ismereteik sincsenek azoknak az embereknek, akik hisznek az áltudományos, oltásellenes dezinformációnak – ezt állapította meg Müller Cecília a TV2 Mokka című műsorában.

Az országos tiszti főorvos arra figyelmeztetett, hogy a negyedik járványhullám küszöbén vagyunk, egész Európában emelkedik a fertőzöttek száma, Magyarországon már augusztus második hetétől megfigyelhető ez a tendencia, igaz, egyelőre enyhén.

Mint közölte, mindenhol a koronavírus delta-variánsa okozza az emelkedést, Magyarországon is ennek tudható be a fertőzések több mint kilencven százaléka. A delta-mutáns az összes előtte megismert mutációnál fertőzőbb, az ezzel fertőzöttek sokkal több vírust ürítenek, így az oltás felvétele mellett a higiénés szabályok betartása is nagyon fontos – emelte ki.

Müller Cecília az „újszerűség” mellett elsősorban a dezinformáció számlájára írta, hogy sokan nem mernek oltakozni. Leszögezte, hogy bár az oltások veszélyhelyzeti alkalmazással kezdődtek, ez nem jelenti azt, hogy nem biztonságosak és hatékonyak, hiszen minden fázison ugyanúgy végigment az előállítás, mint a korábbiak. A félrevezető információkról szólva kijelentette:

Alapvető biológiai ismereteik hiányoznak az embereknek, amikor olyanokat hallok, hogy beépül a DNS-be az mRNS-vakcina, meg hasonlók. 

A koronavírus elleni vakcina témakörét követően a humán papillomavírus (HPV) elleni oltás is szóba került, amelynek ugyancsak a felvételére buzdított az országos tiszti főorvos. A lányok számára 2014 óta biztosítanak lehetőséget erre, az idei évtől azonban a fiúk számára is elérhetővé teszik az oltóanyagot. A HPV ugyanis elsődlegesen a méhnyakrák kialakulásáért felelős, de a férfiaknál is előidézhet egyéb típusú rákos megbetegedéseket, elsősorban a garat, illetve a végbél tájékán. (Index.hu)

Kapcsolódó cikkek