Közel 80 tonna szeméttől szabadították meg a Tiszát önkéntesek

Megosztás

2019 óta mintegy 80 tonna hulladékot távolítottak el a vízből a Tiszai PET Kupa, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, és a Coca-Cola globális alapítványa segítségével – írja a hu.euronews.com. A Hulladékmentes Tisza programot a Coca-Cola nem csak anyagilag támogatta, a cég önkéntesei is kenuba szálltak, hogy a már rutinos „petkupásokkal” együtt gyűjtsék a folyón sodródó hulladékot.

Magyarország legnagyobb üdítőital palackozójának ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, a csomagolás a termék minősége és biztonsága szempontjából is kiemelt fontosságú. Ezért elkötelezettek a palackok visszagyűjtésében, és újrahasznosításra buzdítják a fogyasztóikat. Mivel a Tisza-tóba sodródó hulladék nem csak Magyarországról jön, hanem Romániában és Ukrajnában is jelentős mennyiségű szemét kerül a vízbe, a vállalat ezért jövőre már ezekre az országokra is kiterjesztené a programot.

Az összegyűjtött hulladékot az összefogás keretein belül szét is válogatják – a PET Kupának pedig tervei is vannak a kihalászott műanyag tárgyakkal: kenukat gyártatnak belőlük, amelyek bevethetőek lennének a jövőben. A PET Kupa társalapítója, Molnár Attila Dávid arról számolt be, hogy a vízből kigyűjtött hulladék mintegy 60-65 százalékát sikerült újrafelhasználni. A hasznosítható anyagok nagy részét leadták olyan cégeknek, amelyek műanyaggal, üveggel, vagy fémmel foglalkoznak, kis hányadát azonban megtartották, hogy egy saját fejlesztésbe vágjanak bele.

“A Hulladékmentes Tisza program nemcsak a gazdasági, állami és civil szféra együttműködésének kiváló példája, hanem az önkéntes és hivatásos környezetvédők összefogásában is példaértékű.” – értékelte a programot Lovas Attila, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság igazgatója. “A háromoldalú összefogás révén, az eredményes munkának köszönhetően a korábbi állapotoknál sokkal tisztább Tiszát adhatunk vissza a vízitúrázóknak, a horgászoknak és kirándulóknak, valamint a vadvilágnak, amivel növekszik a folyó menti régió idegenforgalmi értéke és vonzereje.”

Forrás és további részletek: hu.euronews.com

Kapcsolódó cikkek