Kegyetlen: miután három hónapja nem kapott már fizetést, a sofőr bosszúból eladta a cég kamionját a rakománnyal együtt

Megosztás

A feketepiacon túladott munkaadója járművén, miután érezte, erősen kihasználják.

500 000 euró értékű vagyon elvesztéséért vontak felelősségre egy román járművezetőt, miután eladta munkáltatója járművét és annak rakományát a németországi feketepiacon. Már három hónapja nem kapta meg a fizetését, mikor az eladásra adta a fejét.

Egy spanyol közlekedési portál (forotransporteprofesional.es) szerint a szóban forgó sofőr azt mondta, hogy a teherautót azért adta el, mivel nem tudott ételt tenni az asztalra, mivel 3 hónapja nem kapott már fizetést és a főnöke figyelmen kívül hagyta üzeneteit.

A sofőrnek, akinek személye jogi okokból nem hozható nyilvánosságra, volt bizonyítéka arról, hogy a munkáltató nem fizette ki, és arra vonatkozóan is, hogy főnöke figyelmen kívül hagyta üzeneteit. Azt is elmondta a német hatóságoknak, hogy családja súlyos pénzügyi gondjai miatt folyamodott ehhez a kétségbeesett tetthez.

Annak ellenére, hogy sokan szimpatizálnak a nehéz helyzetben lévő teherautó-sofőrrel, várhatóan büntetőjogi felelősségre vonják a teherautó és annak rakományának illegális értékesítéséért, amiért 500 000 eurót kell majd fizetnie. (Trans.info)

Kapcsolódó cikkek