Kanász-Nagy Máté megszólalt Demeter Márta átigazolásáról | videó

Megosztás

A Reflektorban vendége Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke volt, akivel többi között az előválasztási esélyekről, az LMP jövőjéről, valamint Demeter Márta kilépéséről is beszélgetett a JövőTV stábja a Reflektorfényben műsorukban.

Kanász-Nagy Máté elmondta, hogy az LMP eddig sikeres a gyűjtésben, ugyanis többek között Baranya megyes kettes körzetében Keresztes László Lóránt már az első nap összegyűjte a kötelező minimum aláírást indulásához. A társelnök szerint az előválasztáshoz az aláírások összegyűjtése nem jelent nagyobb kihívást, mint egy hagyományos választás idején, ami egy jó előjel lehet.

Az LMP pártján belül nem indít olyan sok jelöltet, mindösszesen 8-at. Viszont ezen jelöltek indulásának a többségében bízik, hogy az előválasztáson diadalmasokodak – tette hozzá. Továbbá hozzátette, hogy azért lesznek így is izgalmas körzetek, ahol jelöltjeik fej-fej mellett haladnak riválisukkal szemben.

Vannak könnyebb körzetek, vannak nehezebb körzetek, de a nehezebb körzeteket is húznunk kell, ezért dolgozunk teljes erőbedobással.

– jelentette ki a társelnök.

Demeter Márta átlépése a Jobbikba

Demeter Márta augusztus közepén jelentette be, hogy ’22 tavasza után a Jobbik frakcióban folytatja politikai munkáját. Emiatt az LMP megvonta Demter Mártától az LMP-s támogatást.

Ez valamilyen szempontból egy elválás a politikus és a politikai párt között

– jelentette ki Kanász-Nagy Máté. Hozzátette, hogy ezt az elválást sajnálják, de további sok sikert kívánnak neki. Demter párt-váltása viszont nem befolyásolta a Jobbik és az LMP közötti kapcsolatot, továbbra is együttműködik a két párt – szögezte le Kanász-Nagy.https://www.youtube.com/embed/i_IMp-sR5ZE?feature=oembed

Emiatt viszont a párt Budapest 6. választókerületében az LMP jelenleg nem támogat senkit az előválasztáson. Ez viszont nem Demter Márta személye miatt van, az LMP egyik volt-társelnökük körzetében (Hadházy Ákos, Szél Bernadett) sem támogatnak senkit, az előválasztási szakaszban – hangsúlyozta.

Az elmúlt időkben lehetett hallani/olvasni olyanokat, hogy az LMP, az MSZP és a Párbeszéd ’22 után egybe olvadhat. Azért ez a három párt, mert ők hárman támogatják Karácsony Gergelyt, mint ellenzéki miniszterelnök-jelölt.

Ez nem gondolom, hogy itt és most realitás lenne. Amire most koncentrálunk, az az előválastzás, a kampány, és majd az éles választási szituáció.

– válaszolta Kanász-Nagy Máté.

Ha kormányváltás lesz, akkor mindegyik párt önálló frakciója lesz, így biztosan lesz LMP frakció is – fűzte hozzá. Viszont a “pletyka” a pártelnök szerint a valóságtól nem teljesen elrugaszkodott, ugyanis 2012-ben az LMPből kivált Párbeszéd újra együttműködik, így nincs még semmi se kizárva.

Kapcsolódó cikkek