A WHO vezetője arra kéri Magyarországot, hogy halassza el a harmadik vakcina beadását

Megosztás

Budapestre látogatott Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója – írja az MTI. A világszervezet vezetője azt kérte, hogy halasszák el a harmadik oltások beadását.

A találkozón Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz köszönetet mondott a magyar kormánynak a vakcinák adományozásáért, illetve Karikó Katalinnak úttörő munkájáért. Továbbá figyelmeztetett, hogy az oltóanyagok méltánytalan eloszlása termékeny táptalajt nyújt a vírus terjedéséhez.

Bár az MTI-tudósításba nem került be, de ezzel összefüggésben Gebrejeszusz azt kérte, hogy halasszák el a harmadik dózis beadását. 

A harmadik oltás beadását el kell halasztani, és ehelyett azokban az országokban kellene növelni az átoltottságot, ahol egyelőre csak a lakosság 1-2 százaléka kapta meg a vakcinát

– mondta a WHO-főigazgató a Reuters szerint. 

Gebrejeszusz egyébként nem először szorgalmazza, hogy ott oltsanak inkább, ahol alacsony az átoltottság. Most azonban azt is hozzátette:

Akiknek krónikus betegségből adódóan gyengébb az immunrendszere, valóban célszerű lehet beadni a harmadik oltást, bár egyelőre a tudósok közt sincs konszenzus azzal kapcsolatban, hogy valóban növeli-e a védettséget.

Gebrejeszusz kitért arra is: a WHO arra törekszik, hogy szeptember végére minden ország beoltassa a lakossága legalább 10 százalékát, év végére 40 százalékát, a jövő év közepére pedig 70 százalékát. Eddig mindössze a világ országainak felében haladta meg a 10 százalékot a lakosság átoltottsága.

Kapcsolódó cikkek