Egy NATO-gép menekített ki 26 magyart Afganisztánból

Megosztás

A Magyar Hang információi szerint kedden Pápáról indult egy C-17-es NATO-repülőgép, a radarok pedig az Afganisztánnal szomszédos Türkmenisztánban látták utoljára – ezt megelőzően pedig egy másik, ugyanilyen gép is útnak indult. A portál azt írja, hogy az első repülő nem tudott leszállni Kabulban, a második viszont igen és negyven emberrel a fedélzetén el is hagyta Afganisztánt, amit a holland védelmi minisztérium meg is erősített.

A gépen 26 magyar tartózkodott, őket is kimenekítették az országból, az ATV Híradójából az derült ki, hogy mindannyian a Holland Nagykövetséget védték.

Rajtuk kívül további magyarok is vannak még Afganisztánban, a külügyminisztérium szerint velük is folyamatos a kapcsolattartás, számukat és kihozataluknak pontos részleteit biztonsági okokra való tekintettel nem hozhatják nyilvánosságra.

Kapcsolódó cikkek