Demeter Márta az LMP helyett a Jobbik frakciójába ülne be 2022-ben

Megosztás

Ha a jövő évi országgyűlési választásokon egyéni mandátumot szerez, Demeter Márta a Jobbik frakciójához kíván csatlakozni – tudta meg a Telex. Az információt a lap kérdésére az LMP sajtóosztálya is megerősítette: a párt országos elnöksége kérdésünkre közölte, visszavonják Demeter képviselő-jelölti támogatását.

„Az LMP számára a Jobbik Magyarországért mozgalom fontos és megbízható szövetséges. Az LMP Demeter Márta döntését a kormányváltás érdekében nem fogja semmilyen módon kommentálni” – írta az LMP sajtóosztálya a Telexnek.

A korábban MSZP-s, jelenleg pedig az LMP-ben politizáló Demeter a VIII-IX. kerületben indul az ellenzéki előválasztáson. A folyamat során minden jelöltnek meg kell adnia, hogy parlamenti választási győzelem esetén melyik frakcióhoz csatlakozna, Demeter pedig meglepő módon nem a saját pártját – amelynek korábban a társelnöke is volt, jelenleg pedig frakcióvezető-helyettese –, hanem a Jobbikot választotta.

Demeter később aztán Facebook-oldalán írt a döntéséről: „Én ma úgy látom, hogy személyesen a legtöbbet akkor tudom tenni a kormányváltásért és az Orbán-rezsim lebontásáért, ha jövőre az ellenzék legharcosabb politikusa, Jakab Péter vezette Jobbik frakciójában folytathatom a munkámat, ha a választóktól újabb mandátumra kapok bizalmat. A Jobbikkal eddig is kiváló volt az együttműködésünk, és jól eső érzés az a politikai és emberi támogatás, amit tőlük eddigi munkám során kaptam” – írta Demeter, akinek döntését Jakab Péter megtisztelőnek nevezte a saját oldalán.

Forrás: Telex.hu, Fotó: Demeter Márta Facebook

Kapcsolódó cikkek