A Kúriához fordul az LMP a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) által nem hitelesített klímanépszavazási kérdés miatt, erről Schmuck Erzsébet, az ellenzéki párt társelnöke beszélt pénteken, írja az MTI.
Schmuck úgy fogalmazott, hogy
a klímavédelem ügyében cselekedni kell, és a Fidesz csak akkor fog, ha ezt mi, állampolgárok kikényszerítjük.
Emiatt kezdeményeznének népszavazást, miután az NVB „mondvacsinált okokra hivatkozva” elutasította az LMP szigorúbb, 65 százalékos klímacélokra vonatkozó népszavazási kérdését.
Ezért fellebbeznek a Kúriánál.
A társelnök azt mondta, a héten az ENSZ is „megkongatta a vészharangot, kiadta az emberiség számára a vörös kódot”.
Schmuck Erzsébet szerint a Fidesz csak a „vonakodásban”, az „ellenség keresésében erős”, a célszámai és a 2030-ig vállalt 40 százalékos csökkentés semmire sem elég. Szinte teljes a tudományos konszenzus, hogy a globális felmelegedés sikeres mérsékléséhez és a legsúlyosabb következmények elkerüléséhez az Európai Uniónak, így
Magyarországnak is 2030-ig 65 százalékkal kellene csökkentenie az üvegházhatású gázok kibocsátását.
Szerinte a magyar polgárokat megilleti a jog, hogy véleményt mondhassanak egy ilyen fontos kérdésben. Ha pedig a Kúria nem járul hozzá a népszavazáshoz, akkor legkésőbb 2022 tavaszán az országgyűlési választáson.
Schmuck Erzsébet népszavazási kérdésének hitelesítését az NVB július 30-i ülésén tagadta meg. Az indoklás szerint azért, mert egy eredményes népszavazás három évig köti az Országgyűlést, a kezdeményezés azonban 2030-ig teljesítendő kötelezettségvállalás bevezetését célozza. Az NVB többsége szerint a kérdés megtéveszti a választókat, amikor azt sugallja, az „igen” válasszal öt-hat évig tartó kötelezettséget róna az Országgyűlésre.
Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslattal fordulni a Kúriához.
