Mit is ért el Magyarország az olimpián?

Megosztás

Lezárult a tokiói olimpia, a magyar küldöttség pedig elégedetten térhetett haza. Hazánk sportolói összesen húsz érmet gyűjtöttek kilenc sportágra osztva, hat aranyat, hét ezüstöt és hét bronzot nyertek, az országok éremtáblázatán pedig a 15. helyet szerezték meg – ezek a tények.

A 15. hely egyébként nagyjából a “helyünk”, az 1996-os atlantai olimpia óta (és azóta indulnak külön a szovjet és a jugoszláv utódállamok, ezért igazából onnantól érdemes vizsgálni) mindig a 10. és a 21. hely között végeztünk, viszont a 20 érmet csak akkor, Atlantában értük el eddig, abban az évben 21-et szereztünk.

A hat arany nem sok (ennél kevesebbet a vizsgált időszakban csak 2008-ból, Pekingből hoztunk el), de összességében mégis pozitív a végeredmény, főleg azt nézve, hogy kilenc sportágban sikerült érmet szerezni, ami egyáltalán nem kevés. Volt legendává váló hősünk (például Szilágyi Áron), csodás búcsúzónk (Cseh László), az irdatlanul magas elvárásokhoz képest alulteljesítő sztárunk (Hosszú Katinka), új klasszisunk (Milák Kristóf), illetve természetesen ki kell emelnünk a kajakosokat: ebben a sportágban Magyarország lett az olimpia legjobbja.

A hat aranyérmet az említett Szilágyi és Milák mellett Lőrincz Tamás, Tótka Sándor, Kopasz Bálint és a női négyes szerezte és anyagilag is ők jártak a legjobban:

A magyar kormány 2020. december 8-án határozott a díjazás emeléséről, e szerint az olimpiai bajnokok a riói 35 milliós jutalomnál 15 millióval többet, nettó 50 millió forintot kapnak.

Az idei második helyezettek nettó 35 700 000, a harmadikak 28 500 000 forintos juttatásban részesülnek. A rendeletben található táblázat szerint a nyolcadik helyezésért is jár 2 800 000 forint.

A tokiói helyezettek állami jutalmazása:

  1. hely: 50 000 000 forint
  2. hely: 35 700 000
  3. hely: 28 500 000
  4. hely: 21 500 000
  5. hely: 14 300 000
  6. hely: 11 400 000
  7. hely: 5 700 000
  8. hely: 2 800 000

Semmit sem szeretnénk elrontani, de az látszik, hogy a sportba öntött milliárdok egyelőre maximum a szinten tartáshoz elegendők olimpiai felfogásban és itt is leginkább az elképesztő egyéni sportolóink hozzák a sikereket – talán érdemes lenne átgondolni, hogy mikor, hova, mennyi jut, hol, milyen edzőképzés és sportolónevelés folyik…

Kapcsolódó cikkek