Figyelem: megint lesz néhány változás a miskolci buszközlekedésben

Megosztás

Az MVK  Zrt. közleménye alapján az alábbi változásokról számolt be a Minap.hu:

A Soltész Nagy Kálmán utcán a járda aszfaltját felbontják, emiatt a Búza tér irányába lévő, Bajcsy-Zsilinszky utca megállóhelyet 10 méterrel (a gépjárművek részére a járdán történő parkolási tilalom elrendelése mellett) a Bajcsy-Zsilinszky utca felé helyezik át augusztus 4-én 7 órától előreláthatólag egy hét időtartamra. A megálló áthelyezés az 1-es, 1B-s, 3-as, 4-es és 7-es autóbuszok közlekedését érinti.

Augusztus 4-én, szerdán 8 órától a munkálatok befejezéséig a Miskolctapolca felől az Egyetemváros végállomás érintésével közlekedő 20-as járatok terelve közlekednek és az ideiglenesen áthelyezett Tanulmányi épületek megállóban állnak meg.

Az Olajkutató megállóhely után a Repülőtér/Bosch végállomás irányába közlekedő 20-as autóbuszok nem fordulnak be a Tanulmányi épület megállóhelyhez vezető útra, hanem továbbközlekednek és az Uni-Hotel előtti útra kanyarodnak be balra, majd az első keresztutcába ismét balra fordulnak, itt kerül kialakításra az ideiglenesen megállóhely.

via Minap.hu

Kapcsolódó cikkek