Kampós vonókötéllel törte be vitapartnere orrát a borsodi férfi

Megosztás

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki egy családi konfliktus során eltörte egy másik férfi orrát – olvasható az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint, a sértett férfi és a testvére 2021. február 12-én délután, a sértett sajószentpéteri lakásában a sértett unokájának születését ünnepelték. Később csatlakozott hozzájuk a sértett veje is, így hárman folytatták tovább az italozást. Este 21 óra körül, az addigra már erősen ittas állapotban lévő sértett és a veje összevesztek, mire a vő telefonon felhívta a fiát és kérte, hogy jöjjön érte autóval, mert „balhé van”.

Pár perc elteltével a fiú egy ismerőse – a későbbi elkövető – társaságában meg is érkezett a helyszínre és a kocsival a nyitott kapun keresztül beálltak a sértett lakásának udvarára, majd kiszálltak a járműből.

Érkezésüket észlelve a sértett, a veje és további két személy kimentek a házból, miközben a sértett elindult a közvetlenül a gépjármű mellett tartózkodó vádlott irányába. A vádlott ekkor a kocsi csomagtartójából magához vett egy összetekert, kampóval felszerelt vonókötelet, majd azt a tőle mintegy hat méter távolságra lévő sértett arcába dobta.

Ezt követően a vádlott, a sértett veje és annak fia távoztak a helyszínről. A vádlott cselekménye következtében a sértett 8 napon túl gyógyuló orrcsonttörést szenvedett.

A járási ügyészség a büntetlen előéletű vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével, büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban közérdekű munka büntetés kiszabására tett indítványt a Kazincbarcikai Járásbíróságnak.

Kapcsolódó cikkek