Kalapot le: A sikeres érettségi után Szegedi Dezső 69 évesen egyetemista lett

Megosztás

A Miskolci Nemzeti Színház színművésze leckét ad mindenkinek kitartásból és akaratból.

Az biztos, hogy Szegedi Dezső volt az idén az ország legidősebb érettségizője, és valószínűleg ő a legidősebb egyetemi hallgató is. A Miskolci Nemzeti Színház színművésze hamarosan betölti a 69. életévét, de az elmúlt héten ugyanolyan izgalommal várta az egyetemi ponthatárok nyilvánosságra hozatalát, mint a 18 éves fiatalok. Igaz, csütörtök este épp színpadon volt, a Mágnás Miskát próbálták, de amikor néhány szabad perce adódott, ránézett a telefonjára. Az általa választott szakhoz, a kulturális antropológia alapképzéshez 284 pontra volt szükség, neki viszont sokkal több volt, 380. Tehát felvették, amiről SMS-t is kapott.

– Nagyon örültem, hogy sikerült, hogyne örültem volna! Gondoltam persze, hogy felvesznek, de azért száz százalékig nem lehet benne biztos az ember. Már tavaly is szerettem volna bekerülni az egyetemre, csak nem volt meg a szükséges 280 pontom, több mint 10 hiányzott. Ezért érettségiztem az idén történelemből, ami kiválóan sikerült – sorolta a színművész.

Elmondta azt is, hogy nappali tagozatra jelentkezett. Egyéni tanrendet kér majd, hiszen nem tud minden előadáson részt venni a színházi munkája miatt. Amire azonban tud, feltétlenül beül, mivel nagyon érdekli a kulturális antropológia, de a szociológia is.

– A következő években azt várom az egyetemtől, hogy rengeteg dolgot tanítsanak meg nekem az oktatók, mert fantasztikusan érdekesek ezek a tudományágak – fogalmazott.

Hangsúlyozta: nem érzi úgy, hogy túl idős lenne a tanuláshoz, hiszen az nincs korhoz kötve. Az ember vagy akar tanulni, vagy nem.

– Nem azért járok majd egyetemre, hogy diplomám legyen, vagy hogy pályát váltsak 70 évesen, hanem mert minél többet szeretnék tudni. Az motivál, hogy szélesebben fogom látni a világot, jobban megismerem a minket körülvevő valóságot. A szociológia azért is érdekel, mert a roma közösség képviselője vagyok, és tudással felvértezve a fiatal korosztályra is jobban tudok majd hatni. Nem hivatalosan, csak beszélgetések, baráti „sóderpartik” alkalmával – fogalmazott a színművész.

Nem adta fel

Mint azt korábban megírtuk, Szegedi Dezső tavaly „elnyerte” a legidősebb érettségiző címet. Akkor társadalomismeretből érettségizett emelt szinten, hogy jelentkezhessen az egyetemre, a szociológia szakot jelölte meg. Mivel a pontjai még így is kevésnek bizonyultak, az idén belevágott a történelembe. Mindkét vizsgát a Zrínyi Ilona Gimnáziumban teljesítette.

– Egyébként a fiam, aki szociálpolitika szakon végzett annak idején, beszélt rá a kulturális antropológiára. Azt mondta, hogy az számomra sokkal érdekesebb lenne, mint a szociológia. Rögtön utána is olvastam, előadásokat kerestem az interneten, és rájöttem, hogy ez a tudományág valóban fantasztikus és csodálatos – tette hozzá a színművész.

Megjegyezte: csakúgy, mint tavaly, most is azt hitte, hogy a felkészítő kurzuson kinevetik majd a fiatalok, de egyáltalán nem így történt. Létrehoztak egy közös Facebook-csoportot, és ott közösen tanultak. Amikor pedig kiderült, hogy 100 százalékos írásbelit írt, akkor a fiatalok csodálkoztak a legjobban. (Boon.hu)

Kapcsolódó cikkek