Állandó vízirendészeti szolgálat indul a Bodrog folyón

Megosztás

Nemcsak a közel 600 kilométeres folyót és a Tisza-tavat, de idén nyáron már a nemzeti hajóútnak számító Bodrogot is a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság (TVRK) felügyeli. Vízirendőr hivatalosan korábban soha nem járt még az 51 kilométer hosszú Bodrognál.

A Tisza már nemzetközi hajózó út lett egészen Tokajig. A Bodrog ezzel szemben nemzeti hajóút, ami Szlovákiából folyik felénk. Ilyen esetekben a szomszéd államok kötnek egy megállapodást, hogy a közös vizek használatát engedélyezik egymásnak. Így a szlovák emberek nyugodtan áthajózhatnak hozzánk, mi meg ezen a nemzeti vízi úton hozzájuk.

Busi László ezredes, a TVRK rendőrkapitánya kiemelte, hogy a Bodrog mentén, csakúgy, mint a Tisza környezetében, havi rendszerességgel – halászati őrökkel, a nemzeti parkok természetvédelmi őreivel, illetve vízügyi szakemberekkel összefogva – környezetvédelmi akciókat tartanak. 

Kiemelten figyelnek a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok betartására és az élet-, illetve vagyonbiztonságra is. 

Kapcsolódó cikkek