Amiben Magyarország uniós listavezető: az áremelkedés

Megosztás

Az Eurostat legfrissebb kimutatása alapján tavaly júniushoz képest Magyarországon nőttek leginkább az árak – írja az atv.hu. Ez részben a gazdaság újraindításának hatásaival is magyarázható

Az 5,3 %-os hazai áremelkedés kimagasló, a listán második Lengyelországban csak 4,1 %-os volt az infláció mértéke, az EU átlag 2,2 %-os, az eurozónáé pedig 1,9 %-os.

Beke Károly, a Portfolio elemzője rámutatott, hogy “ami Magyarországon egy picit jobban emelte az inflációt, az egyrészt a dohánytermékek jövedéki adójának emelése, a másik pedig az, hogy júniusban már megjelentek a gazdaság újranyitásának inflációs hatásai.”

„Mi azt reméljük, hogy a jegybank tudja monetáris politika eszközeivel az inflációt” – hangzott el Gulyás Gergely szájából a csütörtöki Kormányinfón. 10 év folyamatos alapkamat csökkentés után június közepén végül az emelés mellett döntött a Magyar Nemzeti Bank.

Matolcsy György, a jegybank elnöke hozzátette, „annál nagyobb az infláció ma egy gazdaságban, minél közelebb van az újrainditáshoz és a helyreállítás minél erősebben elindult.”

Forrás: ATV Híradó

Kapcsolódó cikkek