A Mezőkövesd ellen szakadt meg a DVTK veretlenségi sorozata a felkészülési időszakban

Megosztás

Az NB2-es szereplésre készülő diósgyőri csapat 3-0-ra kapott ki a megyei riválistól.

Már-már maratoni, 2×70 perces meccset játszott egymással a Mezőkövesd és a DVTK szombaton – írja a dvtk.eu. Ez volt a piros-fehérek ötödik nyári felkészülési mérkőzése. Legközelebb egy hét múlva, a szaúdi Al-Hazem FC ellen lép pályára a Diósgyőr.

Kulcspillanatok

49. perc: Pillár középre fejelt egy beívelést és középen Matija Katanec öt méterről a kapu közepébe stukkolt. 1-0

103. perc: Dražić bal oldali beadását Marin Jurina közelről a hálóba fejelte. 2-0

115. perc: Egy szögletet követően a kipattanóból Antonio Vutov 18 méterről átlőtte a védelmet. A labda a kapu bal oldalában kötött ki. 3-0

Kondás Elemér vezetőedző értékelése: “Egy jó mérkőzést játszottunk egy jó ellenfél ellen. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott, annak ellenére, hogy talán az ellenfelünk birtokolta többet a labdát, viszont a gólon kívül igazi helyzetet nem tudtak kialakítani. A második hetven percben több fiatal is volt a pályán, kicsit bátortalanabbul játszottunk, főleg a támadó szekcióban hibáztunk el több olyan passzt, amiből ígéretes támadás lehetett volna., az ellenfelünk pedig két szép gólt lőtt. Összességében jó volt a mérkőzés és legalább megmutatkoztak a hibák.”

Kapcsolódó cikkek