Orbán az első EU-s vezető, akit a „sajtószabadság ellenségének” nyilvánítottak

Megosztás

A magyar miniszterelnök az első az uniós vezetők között, aki felkerült a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró-szervezet „sajtószabadság ellenségeit” felsoroló listájára – számolt be róla az Euractiv alapján a Telex.hu. A hétfőn közzétett listán 37 olyan állam- és kormányfő szerepel, akik az RSF szerint „különösen drasztikus módon testesítik meg a sajtószabadság kíméletlen elnyomását”.

Amióta Orbán Viktor és Fidesz pártja 2010-ben hatalomra került Magyarországon, lépésről lépésre ellenőrzésük alá vonták a magyar médiát – indokolta Orbán felvételét a listára a Riporterek Határok Nélkül. „A politikai-gazdasági manővereknek és a Fideszhez, a kormánypárthoz közel álló oligarchák médiavállalkozások megvásárlásának köszönhetően a Fidesz ma már az ország médiapalettájának 80 százalékát ellenőrzi” – áll a közleményükben.

A listára való felkerülésével igazi “elit” társaságba került Orbán. Az ötévente megjelentő listán helyet kapott mások mellett Kim Dzsongun észak-koreai, Hszi Csin-ping kínai, Bassár el-Aszad szíriai és a gépeltérítő Alekszandr Lukasenko belarusz diktátor, Vlagyimir Putyin orosz elnök.

via Telex.hu

Kapcsolódó cikkek