Mostantól kormányrendelet tiltja a névtelen adományozást a civil szervezetek részére

Megosztás

Egy szerdán megjelent és csütörtöktől hatályos kormányrendelet értelmében az egyesületeknek és alapítványoknak ezentúl fel kell tüntetniük, hogy kitől mennyi pénzt kaptak. Az adatokat a kormánynak kell elküldeni, minden évben – számolt be róla a 444.hu.

A kormányrendelet azt is előírja, hogy mindenképpen neveket kell felmutatni, akkor is ha cégtől vagy egyéb szervezettől érkezik a pénz. Ilyen esetekben azt kell jelölni, hogy ki áll az adományozó mögött, cégek esetében például a legalább 25 százalékban tulajdonos személyek neveit kell feltüntetni.

A kormány 2017-ben szigorította első körben a civilek beszámolási kötelezettségét az adományokról. Akkor előírták, hogy amelyik szervezet egy év alatt 7,2 millió forintnál több pénzt kap külföldről, annak viselnie kell a “külföldről támogatott szervezet” címkét hivatalos iratokon és kiadványokon, illetve név szerint be kell számolniuk arról, hogy kik a külföldi támogatóik. Ezt a törvényt az EU Bírósága jogellenesnek találta, úgyhogy a magyar parlament idén kénytelen volt visszavonni. Helyette azt a törvényt hozták, hogy a legalább 20 millió forinttal gazdálkodó szervezeteket kétévente ellenőrzi az Állami Számvevőszék.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek