Kinevezték a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia vezetőségi tagjait

Megosztás


Köszönhetően a sikeres akadémiai pályázatnak, a DVTK Jegesmedvéknél új időszámítás kezdődik július 1-jétől. Megkezdi működését a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia. Az új szervezet szakmai igazgatója Mayer Péter, operatív igazgatója Nagy Ádám lesz. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma négy utánpótlás műhelynek adott államilag elismert sportakadémiai rangot jégkorong sportágban, melyből az egyik a DVTK Jegesmedvék Jégkorong Sportakadémia – számolt be a DVTK.eu.

A létrejövő új akadémia teljes szervezeti átalakítást eredményez a DVTK Jegesmedvéknél, amely érinti az Egyesületi munkát, illetve a felnőtt csapatnál is változásokat hozott.

Az akadémia ügyvezetője Egri István, aki az akadémia mindennapi irányításával sportszakmai részen Mayer Pétert, míg az operatív ügyekkel Nagy Ádámot bízta meg.

– Az akadémia miskolci megalakulása eddig nem látott lehetőség, ugyanakkor felelősség a helyi jégkorong kezében. Azzal a céllal vállaltam el ezt a szerepet, hogy a következő években olyan rendszert formáljunk, amit az eddigi lehetőségeink nem, vagy csak korlátozottan tettek lehetővé. Ez a munka alaposságot és türelmet igényel, különösen az elején. Arra fogok törekedni, hogy olyan jövőképet építsünk fel a szervezünkben jégkorongozóknak és a hozzájuk kötődő családoknak, ahol minden szereplő és minden elem a sportolói és ennek szerves részeként az emberi kiválóságot táplálja. Ehhez sok eddigi paradigmát meg kell változtatnunk és újra kell terveznünk a képzés megvalósulásának részleteit is.

– nyilatkozta Mayer Péter.

Mikor decemberben kiderült, hogy jégkorongban is elérhető lesz az akadémiai státusz, azonnal elkezdtünk dolgozni a projekten. Mikor benyújtottuk az akkreditációs anyagot, Elnök Úr felé jeleztem, hogy amennyiben elnyerjük az akadémiai rangot, szeretnék részt venni az akadémia felépítésében akár azon az áron is, hogy a felnőtt csapat és a profi sport mellől egy időre el kell távolodom. 

– számolt be a kedzeti célokról Nagy Ádám.

Kiemelt kép: DVTK

Kapcsolódó cikkek