Szégyennek nevezte a magyar melegellenes törvényt az Európai Bizottság elnöke

Megosztás

Határozottan fel fog lépni az Európai Bizottság a múlt héten megszavazott magyar melegellenes törvény ellen, írja a Weltre hivatkozva a Telex.hu. Ursula von der Leyen, a Bizottság elnöke szerint a törvény a szexuális orientációjuk alapján diszkriminálja az embereket, és sérti az Európai Unió alapvető értékeit.

„Ez a magyar törvény egy szégyen” – mondta szerda délelőtt brüsszeli sajtótájékoztatóján Von der Leyen.

A Bizottság elnöke szerdán arról beszélt, hogy a jogi aggályaikat egy, a magyar kormánynak címzett levélben fogják kifejteni. Ezt Von der Leyen szerint még az új jogszabályok hatálybalépése előtt meg kell tenni. Amennyiben Magyarország nem tudja eloszlatni az aggályokat, az Európai Bizottság a törvény hatálybalépését követően valószínűleg hivatalos kötelezettségszegési eljárást fog indítani Magyarország ellen, a végén pedig az Európai Bíróságon dönthetnek a magyar melegellenes törvény ügyében.

„Rengeteg figyelmet kap ez az ügy, ugyanis sokak szerint ezek a törvények a melegeket diszkriminálják” – mondta még kedden a Bizottság alelnöke, Věra Jourová.

Szintén kedden adott ki közös nyilatkozatot tizenhárom uniós tagállam az ügyben: a Belgium által kezdeményezett állásfoglaláshoz csatlakozott Dánia, Észtország, Finnország, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Írország, Litvánia, Spanyolország, Svédország és Lettország, valamint utólag tizennegyedikként Olaszország is. Ebben azt írják, elítélik a melegellenes magyar törvényt, ami szerintük diszkriminálja az LMBTQI-személyeket és sérti a véleménynyilvánítás szabadságát.

További részletek a Telex.hu tudósításában.

Kapcsolódó cikkek