Percekre volt a csodától, emelt fővel búcsúzott a magyar válogatott

Megosztás

A világbajnok franciák elleni döntetlen után azzal a tudattal lépett pályára szerda este a magyar labdarúgó-válogatott Münchenben, hogy ha legyőzi a házigazda Németországot, akkor a bravúrok bravúrját bemutatva továbbjut az Európa-bajnokság halálcsoportjából. A meccs alapvetően a várt képet hozta, a németek nyomtak, a mieink védekeztek, de minden várakozást felülmúlt Marco Rossi együttese: Szalai Ádám gyönyörű fejesgóljával a 11. percben vezetést szereztünk, ezzel megnyertük az első félidőt és egészen a 66. percig vezettünk is.

Ott aztán Gulácsi Péter elnézett egy beadást, a németek pedig némi szerencsével kiegyenlítettek – azonban mielőtt letargiába estünk volna, a középkezdés után néhány passzból jött az újabb szenzáció, Szalai gólpasszából Schafer talált a kapuba: 2-1 ide!

Percekre voltunk az őrületes bravúrtól, de végül nem sikerült kivédekezni, a kispadról minden támadóját bevető német csapat a 84. percben Goretzka révén ismét egalizált. A hátralévő időben már nem történt más, a németek őrizték a 2-2-es döntetlent, hiszen ez az eredmény azt jelentette, hogy ők jutottak tovább, Magyarország pedig nem.

Ezzel együtt a magyar válogatott messze-messze felülteljesítette az elvárásokat, a hajráig döntetlenre állt Portugáliával, 1-1-et játszott a világbajnok Franciaországgal, majd idegenben sokáig vezetve 2-2-t Németországgal – a csoport negyedik helyén végzett csapatunk és emelt fővel búcsúzott az Európa-bajnokságtól.

Kapcsolódó cikkek