Adománygyűjtést szervez az ellenzéki összefogás

Megosztás


Adománygyűjtésbe kezd az ellenzéki összefogásban résztvevő hat párt, „hogy az ellenzéki előválasztás átláthatóan, biztonságosan és igazságosan megvalósítható legyen” – tudatta közleményben a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd.

Az adománygyűjtő kampányban mindegyik párt közös arculattal vesz részt, döntésüket pedig azzal indokolják, hogy

“az Állami Számvevőszék sokat vitatott büntetésekkel igyekezett ellehetetleníteni az elmúlt négy évben a munkájukat.”

A pártok fokozott figyelmet fordítanak az előválasztás adatvédelmi és pártfinanszírozási elemeire, mivel úgy számolnak, hogy az állampárt így próbálja meg majd azt meghiúsítani. A tiltott pártfinanszírozás gyanújának elkerülése céljából ezért a pártok külön számlákon gyűjtik a támogatásokat

 – olvasható a közleményben.

Az adománygyűjtés csütörtökön kezdődik, és a miniszterelnök-jelölti választás második fordulójának végéig tart, ami október 23-ig lezajlik.

Kapcsolódó cikkek