Minden, amit az előválasztásról érdemes tudni

Megosztás

A Nyomtass Te is! előválasztási különszámában összefoglalták a legfontosabb információkat az ellenzéki összefogás akciójáról. Az ellenzéki együttműködésben részt vevő hat párt, a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd február végén jelentette be, hogy megszületett a megállapodás az előválasztás menetrendjéről és feltételeiről.

Végérvényesen eldöntötték, hogy mind a 106 választókörzetben lesz előválasztás. Nem csak a pártok jelöltjei, hanem civilek is indulhatnak majd, akiknek „a hatékony közös kormányzás érdekében előre jelezniük kell, hogy a hat szervező párt leendő frakciói közül melyikhez kívánnak csatlakozni a parlamenti munka során”. A Civil Választási Bizottság feladata, hogy független, pártatlan, az előválasztásokat elősegítő és ellenőrző testületként növelje az új intézménybe vetett közbizalmat, részvételre buzdítson, garantálja a jelöltek esélyegyenlőségét és az átláthatóságot a szavazók számára.

Az ország egész területén zajló előválasztás zökkenőmentes lebonyolításához, a több százezer vagy akár milliós nagyságrendű szavazó kezeléséhez rengeteg civil önkéntes segítségére és támogatására lesz szükség, így akár ön is segíthet a lebonyolításban!

A részletes információkért olvassa el a Nyomtass Te is különszámát!

Kapcsolódó cikkek