Fél év szünet után újra régiségvásár Miskolcon

Megosztás

A járványügyi előírások lazításának köszönhetően újra válogathatunk a kincsek között, nincs szükség maszkra és védettségi igazolványra sem.

Ahogy megszokhattuk, a hónap első vasárnapján ismét Miskolc főutcáján válogathatunk a régiségek között.

Hosszú időt, hat hónapot kellett kiböjtölniük a régiségek szerelmeseinek: utoljára novemberben tartottak vásárt a belvárosban. A COVID visszaszorítása és a járványügyi korlátozások miatt nem lehetett szélesre tárni még a képzeletbeli kapukat sem, így hiába várták sokan, hogy újra antik könyvek, elfeledett korok emléktárgyai, mütyürjei és használati eszközei között válogathassanak, csak nem akart eljönni az újranyitás ideje.

Májusban azonban végre bejelentették a korlátozó intézkedések java részének feloldását. Braun István vásárszervező a Minap.hu érdeklődésére elmondta, azt a Régiségvásárt kapjuk vissza, amit novemberben nagy sóhajjal el kellett engednünk – legalábbis, ami az óságok színes választékát és a termelők jelenlétét illeti. Zenés rendezvényeket azonban egyelőre nem tarthatnak a vásár keretein belül.

Fontos kérdés, hogy az érvényben lévő járványügyi szabályozások mit írnak elő. Nos, maszkot nem kell használni a közterületeken, így a vásározók számára sem előírás – ahogy a védettségi igazolvány megléte sem, anélkül is látogatható Miskolcon a Régiségvásár.

Kapcsolódó cikkek