Törött sörösüveggel fenyegetve rabolt a borsodi férfi

Megosztás

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 23 éves férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt – olvasható az ügyészség honlapján.

A vádirat szerint a vádlott 2020. június elején az esti órákban Onga településen megállította a kerékpárral közlekedő kiskorú sértettet azzal az ürüggyel, hogy az ő kerékpárját ellopták, és ezzel összefüggésben látott-e gyerekeket.

A fiú nemleges választ adott, majd tovább haladt, de a vádlott követte és utána kiabálta, hogy álljon meg és vigye el egy darabig. Mikor a vádlott utolérte, a sértett észlelte, hogy a vádlottnál egy félbetört sörösüveg van, amelyet ekkor az irányába tartott, és azt mondta neki, hogy mindent adjon oda, ami nála van. A sértett közölte, hogy nincs nála semmi, mire a vádlott a sörösüveggel az irányába ütött és ezután a kerékpár kosarából elvett egy kerékpárpumpát, majd megkérdezte a fiút, hogy mi van az övtáskájában.

A sértett megint azt a választ adta, hogy nincs benne semmi, ekkor viszont a vádlott az üveggel ütő-, és szúró mozdulatot tett felé, ettől a sértett már annyira megijedt, hogy a táskájából kivette a mobiltelefonját és átadta a vádlottnak, aki rögtön elszaladt a helyszínről.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő büntetlen előéletű vádlottal szemben fegyházbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó cikkek