Az LMP és az egész ellenzék nemet mondott, de a Fidesz így is megszavazta: őszig marad a kormány rendkívüli felhatalmazása

Megosztás

Meghosszabbították a veszélyhelyzetet: a parlament kormánypárti többsége megszavazta a rendkívüli jogrend fenntartását, a kormány felhatalmazását egészen az őszi ülésszak első ülésnapjától számított 15. napig. Az ellenzék sérelmezi, hogy “bizonytalan”, mikorra hívja össze Kövér László az őszi ülést, és szerintük a kormány “visszaél a felhatalmazással”.

A február 8-án a kormány által 15 nappal és aztán a parlament által 90 nappal meghosszabbított rendkívüli jogrend a napokban, május 22-én jár le. Az ellenzék az előző hosszabbítást sem szavazta már meg, mert abban a határozatban benne volt a kormány járványkezelési “dicsőséglistája is”, ezt pedig ők elfogadhatatlannak tartották – írja az ATV.hu.

Most az ellenzék minden eddiginél határozottabban utasította el a parlamenti vitákban a veszélyhelyzet meghosszabbítását, “furcsának” nevezve azt és “borzalmasnak” a járványkezelést.

Az LMP is nemet mondott a koronavírus-járvány okozta veszélyhelyzet, a rendkívüli jogrend meghosszabbítására, azzal ugyanis a párt szerint a kormány visszaélt – jelentette ki keddi, online is követhető sajtótájékoztatóján az ellenzéki párt frakcióvezetője.

Keresztes László Lóránt elégtelennek értékelte a kormány válságkezelését, a többi között azért, mert a legnehezebb helyzetben lévő emberek vagy a hazai kisvállalkozások szerinte nem kaptak kellő segítséget. Brutális megszorításokkal sújtotta az önkormányzatokat is, de nemcsak a kormány, hanem a fideszes polgármesterek is visszaéltek a rendkívüli jogrenddel – mondta, Komló vagy Szekszárd példáját említve.

Demeter Márta, az LMP frakcióvezető-helyettese szerint sem folytatható tovább a Fidesz mára megbukott gazdaságpolitikája, mert az válsághelyzetben nem a magyar embereket, családokat vagy kisvállalkozásokat, hanem a haverokat és a multikat támogatja.

Miközben csaknem harmincezren vesztették életüket a járványban, a kormány csak a 2022-es választásra koncentrál, arra, hogy a “Fidesz házi pénztáraként” szolgáló vagyonkezelő alapítványokba szervezze ki a közvagyont ingyenesen

– fogalmazott.

A politikus érdemi konzultációt szorgalmazott a tervezett kínai egyetemről a helyi és a budapesti lakossággal.

Kijelentette: az LMP nem ad felhatalmazást a kormánynak mindezek folytatására, az emberektől pedig ahhoz kér felhatalmazást, hogy 2022-ben egy olyan nemzeti egységkormány jöhessen létre, amely érdemben elszámoltatja azokat, akik meglopták az embereket.


Kapcsolódó cikkek