Kormány: Augusztus végéig senki nem mehet tömegrendezvényre védettségi igazolvány nélkül

Megosztás

Orbán Viktor személyesen jelentette ki, hogy akiknek nincs védettségi igazolványuk, ne is reméljék, hogy nyár végéig bármilyen hasonló rendezvényen részt vehetnek. A kormány ezt a Facebookon is bejelentette.

A kormány Facebook-oldalán péntek délután jelent meg az a bejegyzés, amely szerint augusztus végéig koronavírus elleni védettségi igazolvány nélkül nem lehet részt venni tömegrendezvényen.

Lehet, hogy egy kép erről: , szöveg, amely így szól: „TÖMEGRENDEZVÉNYEN AUGUSZTUS VÉGÉIG NEM LEHET RÉSZT VENNI VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY NÉLKÜL. VÉDETTSÉGI IGAZOLVÁNY IMMUNITY NAGY V00 மeT 021.06.23 늘”
A poszt szerzője: “Magyarország kormánya”

Erről egyébként  Orbán Viktor is beszélt a Kossuth Rádiónak adott péntek reggeli interjújában, de ő még augusztus elejét említette határidőként. 

Úgy számoljanak a fiatalok és mások is, hogy zenés, tömeges rendezvények védettségi igazolvány nélkül nem lesznek látogathatóak augusztus elejéig

– fogalmazott a miniszterelnök. A határidőről, illetve augusztusról  egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is kapott egy kérdést, amire úgy válaszolt, azért ez a hónap a határidő, mert addig tudnak előre látni. Ha a fertőzésszám nullára csökken, akkor előbb is tudnak ilyen döntést hozni, de augusztus elejéig biztosan indokolt bizonyos helyeken a védettek és a nem védettek megkülönböztetése.

Ha járványügyi szempontok nem szólnak a szabályozás mellett, akkor megszüntetik

– mondta a politikus. (Index.hu)

Itt azonban nincs vége a történetnek, mert a kormány Facebook-posztja alatt a hozzászólók ezt nem is hagyták szó nélkül, ki ilyen, ki olyan oldalról megközelítve fogalmazott meg éles kritikát.

“A reggeli buszomon pont egy tömeg rendezvény zajlott. Hála a tanszüneti menetrendnek. Szép kis nyájat alkotunk.”

“Auchan, Tesco nyitott kapukkal várja akiknek nincs 😃 végül is az is egy tömeg rendezvény 😅🤣

“Akkor küldjétek is ki az igazolványt akinek jár !!!! 2 hónapja várok rá, 2x reklamáltam meg és semmi! Vagy aki covidos volt az nem fontos, csak aki oltást kapott?? 😡😡

“jajj na….. hát vajon miért is augusztus végéig? mert ugye jön az ősz és újra bezártok mindent és mindenkit! most kell a nyitás a foci miatt. szégyen ez az egész!”

“Akkor nem veszünk részt… Ez ilyen egyszerű!! De akkor sem kérek a kísérleti vakcinátokból 😡

“Megbüntették a fiatalokat Orosházán a rendőrök, mert 49-en a SZABAD LEVEGŐN “csoportosultak”. De az nem baj, ha a Lidl-ben 129-en egymás nyakában lihegünk…”

Kapcsolódó cikkek