Látványos virágosítás kezdődött Miskolcon

Megosztás

Nagyjából ötvenötezer egynyári növény kerül az utcákra és terekre.

Megkezdődött az egynyári növények ültetése a miskolci közterületeken – írja csütörtök délutáni közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Azt írják, az elültetett kétnyári és hagymás virágok (árvácska, tulipán) elvirítása után, a kertgondozás tavaszi időszakában a virágültetés előfeltételének számító munkálatokat is elvégezte a Miskolci Városgazda dísznövénykertészeti csoportja: gyomtalanítottak, felkapálták a virágágyásokat és eltávolították az elhalt növényeket is.

A virágosítás során közel ötvenötezer egynyári növény kap helyet városszerte. Ültetnek begóniát, büdöskét, zsályát és záporvirágot is.

– Az ültetés a képviselői megrendelések teljesítésével kezdődött meg a Szentgyörgy úton és a Klapka György utcán, ahová a meglévő virágfákat ültették be. A napokban befejeződött az Otthon tér beültetése, a következő hetekben pedig a Deák Ferenc tér, a lillafüredi Függőkert, a belváros, Miskolctapolca és a Győri kapu virágágyásait szépítik majd meg, időjárás függvényében – írják.

A közlemény emlékeztet, a Városgazda feladata többek között a virágos területek gondozása, és az ültetés után a dísznövénykertészeti csoport munkatársai foglalkoznak az utógondozással is. „A szakemberek folyamatosan öntözik, és többször kapálással gyomtalanítják a virágágyásokat nyáron is, hogy a növények teljes pompájukban, sokáig díszítsék a várost” – zárul a közlemény.

A rövidesen elültetendő növények mellett a belvárost hosszú idő után újra virágfák is díszítik majd. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Széchenyi utcára idén huszonkettő szerkezetet helyeznek ki, a kaspók beültetését május elején kezdték meg az Északi Agrárszakképzési Centrum égisze alatt működő Debreczeni Márton Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Technikum és Szakképző Iskola munkatársai és diákjai.

A virágfák felső emeleteire elsősorban csüngő habitusú növényeket – például futómuskátlit, csüngő petúniát, valamit szúnyogűző növényeket – ültetnek, míg az alsó szintre egynyári virágok – mint büdöske, petúnia és futó hajnalka kerül. A szerkezeteket várhatóan május végén helyezik ki a sétálóutcára. (Minap.hu)

Kapcsolódó cikkek