Több mint 260-an tekertek vasárnap a Bükkben

Megosztás

Huszonegyedik alkalommal rendezték meg múlt hétvégén a Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát. A sporteseményt korábban többnyire ősszel, az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódva tartották, ám a kellemes hőmérséklet és a szikrázó napsütés is sokakat csábított a hegyekbe – számolt be róla a Minap.hu.

Az eseményt csaknem egy évtizede szervező Zöld Kapcsolat Egyesület elnöke szerint a járványnak is volt köszönhető a nagy érdeklődés. “Ezt bizonyítják a számok is: a négy távon több mint kétszázhatvanan indultak. A résztvevők több mint a fele miskolci, ez ősszel kisebb szám szokott lenni. Emellett ötvenöt településről – köztük, Vásárosnamény, Debrecen, Székesfehérvár és a főváros – érkeztek még bringások. A legfiatalabb indulónk 7, a legidősebb 69 éves volt, de gyerekülésen két és fél éves kisgyermek is teljesítette a túrát” – mesélte a Minap.hu-nak nyilatkozó F. Nagy Zsuzsanna.

A főszervező szerint az, hogy a kerékpáros szezon csak nemrég indult, a távok népszerűségén is nyomon lehetett követni. Amíg ősszel rendre a 80 és a 110 kilométeres útvonalak a legnépszerűbbek, most a 30 és az 50 kilométeres bringatúrákat favorizálták az indulók.

A hagyományos őszi Bükki Kerékpáros Teljesítménytúrát a tervek szerint szeptember 19-én, vasárnap rendezik meg – zárta F. Nagy Zsuzsanna.

Forrás: Minap.hu, Fotó: Mocsári László/Minap.hu

Kapcsolódó cikkek