Váratlan “albérlők” miatt részben egy időre leállt a Diósgyőri vár helyreállítási munkálata

Megosztás

A várfal egyik mélyedésében bukkantak egy macskabagoly-családra, igyekeznek legkevésbé megzavarni a fiókák és anyjuk életét, így azon a részen leálltak a munkálatokkal.

A bagolyfiókák jól vannak, és várhatóan néhány héten belül elhagyják a várfal egyik mélyedésében található költőüreget.

Egy macskabagoly-családot találtak a Diósgyőri vár felújításán dolgozó kivitelezők az elmúlt héten. A munkások a vár délkeleti bástyájának állványozása közben pillantottak be egy régi, részben elfalazott szellőzőbe, ahonnan legnagyobb meglepetésükre négy kíváncsi szempár nézett vissza rájuk – mondta el lapunknak Stupeczky Attila építésvezető.

A kivitelező cég ezután azonnal értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályát, az ő jelzésükre érkeztek ki a várhoz a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai. 

– A helyszínen megállapítottuk, hogy Magyarországon védett macskabaglyokról van szó, egy nőstény három fiókával. Az elmúlt egy hét során két fióka már ki-kirepül az üregből, csak egy kisbagoly tartózkodik folyamatosan bent. Ebből arra következtetünk, hogy az anyuka gondoskodik róluk, táplálja őket – mondta el lapunknak a Bükki Nemzeti Park a helyszínen járt természetvédelmi őre.

Barta Zsolt elmondta, mivel felmerült a bagolycsalád kimentése a nemzeti park felvette a kapcsolatot Lehoczky Krisztiánnal, a Mályi Madármentő Állomás vezetőjével is. „Ezt követően úgy döntöttünk, hogy amennyiben a kivitelező segítenek abban, hogy a fiókák a költőüregben maradjanak, és annak elhagyásáig őket ne zavarják munkálatokkal, akkor ezt az utat választjuk. Az anyjuk ugyanis lényegesen gyorsabban tudja megtanítani őket az önálló életre, mint a madármentő állomás munkatársai.” – tette hozzá.

A kivitelező munkatársai partnerek voltak a bagolymentő akcióban. „Mivel fokozottan védett állatfajról van szó, természetesen eleget tettünk a nemzeti park kérésének, és a következő hetekben, amíg a baglyok még itt vannak, nem végzünk bontási munkálatokat a délkeleti bástyánál” – jelentette ki Stupeczky Attila.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a diósgyőri vár rekonstrukciójának második üteme februárban kezdődött. A beruházás összértéke meghaladja a 10 milliárd forintot, a kormányzati támogatást 1,5 milliárddal egészíti ki a miskolci önkormányzat. (Minap.hu)

Related posts