Majka visszatér a képernyőre – az is megvan, melyik műsorban

Megosztás

Majka hamarosan a TV2 tehetségkutatójában, a Sztárban sztár leszek! mestereként tér vissza a pandémia után a képernyőre – tudta meg a Bors.

A műsor első szakaszában most is az előválogatók és a középdöntő várja majd a nézőket, az élő adások alkalmával pedig a 12 döntős sorsának alakulását követhetik figyelemmel. A mesterek székeiben az első szériában is részt vevő Tóth Gabi és Pápai Joci mellett, Köllő Babett és Majka foglal majd helyet. Babettnek és Majkának sem lesz teljesen ismeretlen a terep, hiszen korábban mindkettőjüket láthattuk zsűriként, ám most egy kicsit komplexebb feladat vár rájuk, hiszen azon túl, hogy ítészként kell helytállniuk, a versenyzők mesterei lesznek, akik végigkísérik felkészülésüket és segítik őket a műsorban.

“Azt a fajta őszinteséget viszem tovább, amit megszokhattak már tőlem a Sztárban sztár alatt a nézők” – nyilatkozta Majka a Borsnak. “Sosem dolgoztam mesterként még tehetségkutatóban, ezért nekem ez egy teljes új feladat lesz, eddig még nem pártfogoltam tehetségeket, sosem volt erre időm a saját projektjeim mellett, pedig mindig is érdekelt. Picit félek is tőle, mert az ilyen típusú műsorokban nagyon részrehajló tud lenni az ember, a saját versenyzőivel” – tette hozzá az ózdi rapper.

További részletek a műsorról a Bors írásában.

Kapcsolódó cikkek