Élete végéig börtönben maradhat szörnyű tette után Szilágyi István fia

Megosztás

Különös kegyetlenséggel végzett édesapjával, könnyen elképzelhető, hogy hátralevő életét rács mögött tölti.

Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával.

A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel XVII. kerületi családi házukban, ahol május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen meghalt. A TV2 Tények úgy tudja: a vádlott még akkor is ütötte a színészt, amikor már nem élt. Szakértők is vizsgálták a gyereket, azonban a vélemények szerint beszámítható volt, mikor ölt. Egy ideig elmegyógyintézetben volt, most viszont már letartóztatásban van.

A férfi korábban – ittasan – többször is bántalmazta édesapját, a sértett azonban nem akarta fia megbüntetését, egy korábbi eset kivételével nem is indult emiatt ellene büntetőeljárás.

A Fővárosi Főügyészség a férfi ellen különös kegyetlenséggel, a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és indítványozta, hogy a bíróság ítélje a vádlottat életfogytig tartó fegyházbüntetésre – közölte a fővárosi főügyészség az MTI-vel. (Boon.hu)

Kapcsolódó cikkek