Jogerős: életfogytiglant kapott Szilágyi István fia, apja meggyilkolásáért

Beszámítható volt, bármennyire is pszichiátriai kezelés alatt állt. Elképesztő brutalitással gyilkolta meg saját édesapját. Helybenhagyta az elsőfokú bíróság döntését és jogerősen életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki 2000 májusában kalapáccsal agyonverte édesapját – írja az MTI. A bírósági közlemény nem nevezte meg, de az áldozat Szilágyi István színművész. Az ítélőtábla honlapján olvasható közlemény szerint a rendszeresen italozó és pszichiátriai kezelés alatt álló vádlott korábban több alkalommal bántalmazta a vele egy házban élő édesapját, majd 2020. május 3-án egy kalapáccsal többször fejbe verte, megtaposta a férfit, aki…

Tovább olvasom

Élete végéig börtönben maradhat szörnyű tette után Szilágyi István fia

Különös kegyetlenséggel végzett édesapjával, könnyen elképzelhető, hogy hátralevő életét rács mögött tölti. Vádat emeltek a tavaly májusban megölt színművész fia ellen, aki különös kegyetlenséggel végzett édesapjával. A vádirat szerint az 50 éves férfi együtt élt időskorú szüleivel XVII. kerületi családi házukban, ahol május 3-án reggel kalapáccsal az apjára támadt, és olyan súlyosan bántalmazta, hogy a sértett a helyszínen meghalt. A TV2 Tények úgy tudja: a vádlott még akkor is ütötte a színészt, amikor már nem élt. Szakértők is vizsgálták a gyereket, azonban a vélemények szerint beszámítható volt, mikor ölt. Egy…

Tovább olvasom

Elhunyt Szilágyi István özvegye is

Január elején már lehetett tudni, hogy nagy a baj Jolika nénivel, szombaton pedig örökre eltávozott közülünk. 78 esztendős korában elhunyt Humenyánszky Jolán szobrászművész, akit sokan Szilágyi István színész feleségeként, majd özvegyeként ismerhettek. Ahogy arról a Borsod24 is beszámolt korábban, január elején már közölték az orvosok, hogy Jolika néni súlyos daganatos beteg, teljesen reménytelen a gyógyulás. Egy hónappal később pedig örökre lehunyta szemeit, erről segítője a Facebookon adott hírt. “Egy Világ Omlik Össze bennem. Szilágyiné Humenyánszky Jolán ma reggel 6-kor Elköltözött az Angyalokhoz. A teste feladat a harcot.Emléke Öröké Bennem Élni…

Tovább olvasom

További két hónapig letartóztatásban marad Szilágyi István fia, akit apja megölésével gyanúsítanak

Meghosszabbította a bíróság az édesapja, Szilágyi István színművész megölésével gyanúsított férfi letartóztatását, közölte csütörtök a Fővárosi Törvényszék, amely közleményében felidézte, hogy a férfi 2020. május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit azután is bántalmazott, hogy a földre került. Az idős férfi belehalt sérüléseibe. A férfit „bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés” bűntett elkövetésével vádolják, és amennyiben bűnösnek találják, akár akár életfogytig tartó szabadságvesztést is kaphat. Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt kérte…

Tovább olvasom

Sajnos reménytelen a helyzet – az orvosok sem tudnak már segíteni Szilágyi István özvegyén

Visszafordíthatatlan tüdődaganattal küzd az özvegy, az orvosok szerint sajnos menthetetlen. Humenyánszky Jolán szobrászművésszel nagyon rossz hírt közöltek, gyógyíthatatlan beteg. Humenyánszky Jolán október óta szinte megszakítás nélkül kórházban van, amióta két foltot találtak a tüdején. A biopszia kimutatta, hogy a szervét rosszindulatú daganat támadta meg. Közben a házát lakhatatlannak nyilvánította a Katasztrófavédelem, ezért egy időre az Ózdon élő testvéréhez került, majd a helyi kórházba szállították. Bár egy ideig úgy tűnt, Jolika néni egy budapesti kórházban gyógyulhat tovább, most kiderült, ez már valószínűleg nem fog bekövetkezni. „A napokban beszéltem Jolika néni ózdi…

Tovább olvasom