Nem találták a pofozkodót a borsodi fiatalok, mást vertek meg helyette

Megosztás

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 19 éves és egy 22 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt – olvasható a jelentés az Ügyészség honlapján.

A vádirat szerint az idősebbik vádlott 2019. március hónap közepén az esti órákban, Bőcsön egy sörözőben szórakozott az ismerőseivel, és erősen leittasodva nézeteltérésbe keveredett egy helyi lakos férfival, aki pofon ütötte.

A vádlott ezen felháborodott, hazament, hogy a bántalmazása miatt elhívja a testvéreit. Két férfi testvére, valamint a fiatalabbik vádlott-társával visszaérkeztek, azonban hiába keresték a pofozkodót, nem találták, mivel időközben távozott. Haragjukban ordítozni kezdtek, és szidalmazták a bőcsi lakosokat.

A presszó teraszán tartózkodó sértett férfi felszólította őket, hogy állítsák le magukat, ebből viszont szóváltás alakult ki közöttük. Az idősebb vádlott egyik testvére odaugrott a sértetthez, többször meg akarta ütni, azonban a vádlott és egy másik férfi közéjük állt, de ennek ellenére is megrúgta a mellkasán, amitől a sértett megtántorodott. Ezután az épület előtti kertből kihúzott egy fakarót, és azzal hátba vágta a sértettet, aki elszaladt, majd visszafordulva kérdőre vonta a társaságot, hogy mi bajuk van vele.

A sértettet bántalmazó ezen személlyel szemben a büntetőeljárást elkülönítették.

A sértett már hazaindult, amikor a fiatalabbik vádlott a fején megütötte, amitől a sértett a földre esett. Ahogy felállt, rögtön menekülni kezdett, futott az utcán, de mindkét vádlott üldözőbe vette, amikor utolérték, ütlegelték, rugdosták, majd a földön fekvő sértettet a helyszínen hagyva visszamentek a presszóhoz.

A vérző fejű sértettet egy ismerőse találta meg, aki értesítette a mentőket.

A bántalmazás következtében a sértett arckoponya és koponyaalapi 8 napon túl gyógyuló töréses sérüléseket szenvedett el, reális esélye volt közvetett életveszélyes állapottal járó koponyaűri vérzés kialakulásának, amely elmaradása a véletlennek köszönhető.

Az ügyészség a büntetett előéletű más ügyben szabadságvesztését töltő fiatalabbik vádlottal, illetve a más ügyben bűnügyi felügyelet alatt álló idősebb vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó cikkek