Közeledik a 2001-es terrortámadás huszadik évfordulója, az USA pedig fontos lépésre szánta el magát

Megosztás

A nemrég beiktatott amerikai elnök, Joe Biden eldöntötte, hogy a 20. évforduló napjáig minden katonáját kivonja Afganisztánból.

Joe Biden utasítására szeptember 11-ig minden amerikai katona elhagyhatja Afganisztánt – írja a New York Times. A lap szerint erről több tisztviselő is beszélt kedden. A Pentagon az után taszította Afganisztánt a közel-keleti ország eddigi leghosszabb háborújába, hogy 2001. szeptember 11-én az al-Kaida terroristái repülőket vezettek a New York-i World Trade Center ikertornyaiba.

Az USA és a tálib lázadók közötti, tavaly februári megállapodás értelmében idén májusig kellett volna elhagyniuk az országot, de Biden azt reméli, hogy egy konkrét dátum megadásával kevésbé haragítja meg a tálibokat.

Egy kedden kiadott hírszerzési jelentés alapján a csapatkivonások nem hozzák majd meg a békét Afganisztánba. Hírszerzők szerint nem valószínű, hogy a tálibok mostanában békét kötnének a kormánnyal, és a szövetséges csapatok kivonulásával valószínűleg új területeket szereznek majd meg. Sokak szerint a lépés polgárháborúhoz vezethet az országban.

Ezzel szemben az afgánok attól tartanak, hogy ha az amerikai katonák nem hagyják el májusig az országot, akkor – hogy elkerüljék a konfliktus további súlyosbodását – több ezer tálib hadifoglyot kell majd elengedniük. (Telex.hu)

Kapcsolódó cikkek