“Sajnos, a lélegeztetőn levők több, mint 80%-át nem sikerül megmentenünk”

Megosztás

Nem, nem egy ellenzéki politikus szájából és nem egy kormánykritikus sajtóorgánumtól hangzottak el ezek a tűz közelében levő szakértő szájából, hanem egy nagyon is kormányközeli televízióban. Eddig is sejtettük.

Némileg csökkent a magyar kórházak intenzív osztályain a terhelés, mondta az Országos Kórház Főigazgatóság főigazgató-helyettese a HírTV esti műsorában. A csúcson mintegy 1500 embert ápoltak lélegeztetőgépen, de Dr. Takács Péter szerint ennek duplája a magyar egészségügyi rendszer kapacitáshatára.

“3000 az az ágyszám, amit biztonsággal tudunk üzemeltetni és szakembergárdával ellátni.” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy igaz-e a Magyar Orvosi Kamara állítása, hogy a lélegeztetőre került betegek több mint 90 százaléka meghal, Takács azt válaszolta, hogy

túlzás ez a szám. Adataik szerint a lélegeztetett betegek több mint 80 százalékának nem tudják megmenteni az életét. 

Hozzátette: a magyar betegek ugyanúgy megkapnak mindent, “mint tőlünk nyugatabbra, vagy az Egyesült Államokban”, szerinte a magas halálozás Magyarországon “a betegség jellegéből fakad.” (444.hu)

Kapcsolódó cikkek